Szántóföldi növénytermesztés

 emBIO baktériumtrágya alkalmazása szántóföldi kultúrnövények esetén

Az általunk javasolt kezelés két részre osztható, talajoltásra, valamint a növények állománykezelésére, illetve e kettő együttes és folyamatos alkalmazására. Mind a két kezeléshez az emBIO aktivált mikrobiológiai készítményt alkalmazzuk. 


Talajoltás
Tavaszi  talajoltás, ez történhet a vetés előtt 10-14 nappal vagy a megfelelő kijuttató berendezéssel akár a vetéssel egy időben is.
Nyár végi, őszi talajoltás esetén fontos, hogy a talajon lévő elhalt és élő növényi részekre permetezzük ki az emBIO-t és azokkal együtt munkáljuk be a talajba. Az emBIO-ban található mikroorganizmusok körülbelül 80 nap alatt lebontják a növényi maradványokat, és a benne található - biológiai növényvédelemben hatékonyan alkalmazható - mikroorganizmusoknak köszönhetően megakadályozzák a szármaradványokon található kórokozók áttelelését is.


Kijuttatás
●    Szántóföldi permetezővel
A hagyományos szántóföldi permetező berendezéssel az emBIO földbe juttatása két menetben zajlik: először történik a kipermetezés (egy hektárra 20-30 liter emBIO kijuttatása javasolt 200-300 liter vízhez keverve), majd ezután következik a talajba történő bedolgozás 10-20 cm mélyen (amelyet a permetezést követően 24 órán belül szükséges elvégezni). Az emBIO egy stabil termék, az UV sugárzásra kevésbé érzékeny, ezért a munkaművelet nincs napszakhoz, vagy időjáráshoz kötve. A két menetben történő kijuttatás aszály esetén is kivitelezhető, mivel a tízszeres vízzel történő hígítás elegendő nedvességet biztosít a kipermetezett és földbe dolgozott baktériumok és gombák számára.
●    Egyedi kijuttató berendezéssel
Az egyedi kijuttató berendezéssel akár egy menetben, más munkaművelettel összekötve is kijuttatható az emBIO. Ebben az esetben azt 1:1 arányban kell vízzel hígítani, így az egy hektárra javasolt (20-30 l) emBIO-hoz elegendő 20-30 l vizet keverni. Ezzel a technológiával az emBIO jóval költséghatékonyabban juttatható ki a szántóföldre, a megtakarított időről már nem is beszélve, így az esetleges kezdeti beruházási többletköltség hamar megtérül. Az egyedi kijuttató berendezés további előnye, hogy akár vetőgépre, vagy más művelő eszközre is egyszerűen felszerelhető.


Állománykezelés
A szántóföldi növénytermesztésben növénykultúrától függetlenül kétszeri kezelést javaslunk: első alkalommal a virágzás idején majd a termésérés időszakában. A javasolt kijuttatandó szer mennyiség hektáronként 5 liter emBIO / 300 liter víz.  A kezelés hatására a kezelt növények szöveti állománya erősebb, kompaktabb lesz. Virágzás idején az emBIO alkalmazása elősegíti a terméskötődést, termésérés időszakában kijuttatva javítja a termés beltartalmi értékeit, és növeli annak eltarthatóságát.


Kijuttatás
Más kezelésekkel egy időben is kijuttatható, mint például lombtrágyákkal, illetve kontakt fungicidekkel. Szisztemikus és lokoszisztemikus szerekkel nem keverhető, azokkal egyidőben nem juttatható ki! Fontos, hogy réz- illetve kéntartalmú növényvédő szerekkel ne alkalmazzuk együtt, azok baktericid hatása miatt. A vegyszeres kezelés után ajánlatos külön kijuttatni az emBIO-t, így segít visszaállítani a kedvező mikrobiológiai egyensúlyt, illetve lebontja a szermaradványokat. Herbicides kezelés után néhány nappal szintén javasolt az emBIO kijuttatása, mivel mérsékeli annak káros mellékhatásait. Javasoljuk, hogy külön juttassák ki a növényvédő szert és az emBIO-t. Minden esetben először a vegyszerrel, majd - a benne található hatóanyagok hatásmechanizmusától függően - néhány nappal később az emBIO-val végezzük el a kezelést. 


Állománykezelés
Állománykezelés esetén 5 liter/ha dózisban alkalmazzuk 100-szoros hígításban, és lehetőség szerint minél nagyobb lefedettséggel juttassuk ki. Tapasztalatok szerint a konidiumok csírázása, a gombaszövedék (micélium) növekedése gátolt az emBIO-s kezelés után. Felszívódó gombaölő szerekkel tank-mix technológiában együttesen is alkalmazható. A gombaölő szerek közül a stobilurinokkal keverhető. Az emBIO erősíti a strobilurinok hatását azok pedig a mikrobákét, hiszen azonos eredetűek. Lombtrágyákkal keverhető, és azokkal egy lépésben is kijuttatható.


Javasolt technológia
Szántóföldi növénykultúrákban a tenyészidőszak alatt fajtól és a tenyészidő hosszától függően 1-3 alkalommal javasolt az alkalmazása. Különösen fontos a gabonafélék és a kukorica valamint a napraforgó esetében a virágzási időszakra időzíteni a kezeléseket. A bibe és a portokok óvása révén jobb megtermékenyülés és lényegesen kisebb fertőzési kitettség várható. Az emBIO belső fertőzést okozó baktériumos és gombás eredetű megbetegedések, valamint légy kártevők elleni, megelőző védekezésre jól alkalmazható.


Kalászosok 
Az emBIO használatával - a benne lévő nitrogénmegkötő baktériumok hatásának következtében - nem alakul ki pentozán hatás a tarlómardványok talajba dolgozása után. Kalászosok esetén a tarlómaradványok lebontására kiválóan alkalmas. Minden esetben a tarlóhántást megelőzően juttassuk ki a növényi maradványokra, majd azzal együtt forgassuk be a talajba. Ezt követően kb. 60 nap alatt lebontja a növényi maradványokat. Kalászosok esetében is javasolt a talajoltás és állománykezelés elvégzése. Őszi vetésű kalászos esetében biztosabb áttelelésre számíthatunk, tavasszal pedig gyorsabban fejlődésnek indul a kezelt területen lévő állomány. Állománykezelésre 2-3 alkalommal van szükség, virágzás és termésérés időszakában. Használatával jobb beporzás és szemkitermelődés érhető el.


Kukorica, napraforgó
Kukorica esetén szintén javasolt a talajoltás és az állománykezelés elvégzése is. A talajkezelést vetés előtt végezzük el, a kijuttatott emBIO-t 1-2 napon belül dolgozzuk be a talajba. Elősegíti a gyökérnövekedést, csökkenti a növényállományt érő stressz hatások negatív következményeit. Állománykezelésre a vegetációs időszakban 2-3 alkalommal van szükség, első alkalommal néhány lombleveles állapotban, majd a virágzás és termésérés időszakában. Virágzás idején az emBIO alkalmazása elősegíti a terméskötődést, termésérés időszakában kijuttatva javítja a termés beltartalmi értékeit, és növeli annak eltarthatóságát.


Repce
Az emBIO a gyökerek növekedését serkenti, ezáltal növeli a nővényállomány télállóságát, és fagytűrését. A kezelés hatására a tavaszi időszakban a növények gyorsabban indulnak fejlődésnek, és szöveti állományuk erősebb, kompaktabb lesz. Állománykezelésre 2-3 alkalommal van szükség, a virágzás és a termésérés időszakában.


Szója
A pillangósvirágúak gyökér gümőiben lévő nitrogénmegkötő baktériumok számának emelésére is célszerű használni az emBIO-t. Állománykezelésre 2-3 alkalommal van szükség, néhány lombleveles állapotban, illetve virágzás és termésérés előtt. A lombkezelés hatására erősödik az állomány ellenálló képessége.


Gazdaságosság és ráfordítás
Az egyetlen többletköltséget az emBIO kijuttatása jelenti, mivel bizonyos növényvédő szerekkel együtt nem alkalmazható, így azokkal egy menetben a kipermetezése nem végezhető el. Azonban jelentős mértékben csökkenthető a kijutatott műtrágyák és vegyszerek mennyisége, amivel jelentős költségmegtakarítást érhetünk el.